2015. január 28., szerda

Dane

Egy újabb elkezdett kötemény. Nem tudom, mikor fogok végre befejezni bármit is - két kendőm van félbehagyva, egy vékony fonalból kötött (ld. előző poszt, türkiz merinó-alpaka, Holden kendő), egy még vékonyabb szálból kicsi tűvel horgolt (SBS, pávakék merinóból) , és vár még a befejezésre négy horgolt párna és egy horgolt táska is. Most pedig ez a Dane kendő-kezdemény is beállt a sorba, tompa vörös színű Kiss The Frog Hood fonalból.

Nincsenek különösebb sztahanovista célkitűzéseim, projektlistám kézimunka terén az évre, inkább csak irányelvek.

1.: Nem kezdek új dolgot, amíg be nem fejeztem a megkezdetteket. Legalábbis néhányat.

2.: Nem hagyom abba fél évre, évekre, amit elkezdtem, nemcsak azért, mert elfelejtem, mit is akartam, vagy a hosszú idő alatt elfogy a lendület, vagy kimegy a divatból a szín (na ez csak vicc), hanem inkább csak amolyan önnevelő célzattal, hogy az ideodakapkodós-nagylendülettelelkezdős-sohabenemfejezős mivoltom kissé felfejlődjön a szisztematikus és rendszeres munkavégzés irányába, hogy megtanulja rendszeresen egy kicsit lépni a céljaim felé, a nagy nekibuzdulásokat követő feladás helyett.

3.: Nem veszek fonalat, amíg van mit kötnöm. (Évekre elég a mostani készletem.)
(((kivéve... :-D ha esetleg szembejönne valami nem túl drága, ám nagyon finom merino, a koreai szeladonmázak vagy a zsálya hamvas szürkészöld színében...


...amilyen például a Debbie Bliss Paloma zöldje, csak vékonyban, vagy amilyen a Barka Gerlepár nevű fonalának Madárlátta árnyalata volt régen... nos, akkor lehet, hogy engednék a kísértésnek egy kardigánravaló adag erejéig.)))

4.: viszont egy apró keresztszemes hímzést szeretnék kipróbálni, ékszer lesz belőle...

5.: És a tavaly nyáron félbehagyott ecoprint kíséleteket is szeretném folytatni.

Ezt a békacsók fonalat is csak azért vettem - bölcsen még az elhatározások előtt! :-D  - mert lett egy ilyen sapkám, ami a képen is látható, és így a rég vágyott piros, rusztikus kendő gondolata annyira elkezdett motoszkálni bennem, hogy beadtam a derekam magamnak.

De vár még rám gombolyagban egy csomó vékony, padlizsánlila Drops alpaka, kardigán lesz, meg egy vastag, türkizes-szürke gyapjú, Karisma, szintén kardigánnak, és van valamennyi fenyőzöld Kiss The Frog Mellow is, amiből még nem tudom mi lesz, talán kendő, meg tavalyelőtt vettem sok szép pamutfonalat is, Barka Gilicét, kékeket, zöldeket, szürkéket, aztán vannak növényekkel festett motringok, meg festenivaló fonal is, és van 1200 m saját festésű, fűzöld lace alpakám... jaj, és még annyi minden más is van, egygombócnyi ez-az... 
de csak szép sorjában.