2010. május 21., péntek
Az életfogytig tartó ágytakaróprojekt
Ezt a patchwork ágytakarót három évvel ezelőtt szabtam ki, a második fiammal a hasamban. Több, mint 500 10X10 cm-es négyzetből áll, pirosak, kékek és barnák keverednek benne. Két éve állítottam össze, amit ő egy hordozóból nézett végig, és most végre befejeztem a varrást, és elkezdtem körbeszegni a szélét. Kézzel, mert csak úgy az igazi!
Az álmom ezzel kapcsolatban az, hogy az idők során kézzel végigsteppelem az egész takarót, minden négyzetet levarrva... biztos el fog tartani nyugdíjas koromig ("ezt egy életen át kell játszani"). Addig is így használjuk.
2010. március 21., vasárnap
Táskák újrafelhasznált textilből
Varrtam pár táskát mostanában.
Nem mintha - a közérten kívül- túl sok helyre járnék (egyelőre), tehát olyan eszeveszett nagy és komoly szükségem nem volt rájuk, legalábbis praktiksuan nem...talán inkább a lelkemnek kellett maga a művelet, az alkotás. Most elsősorban az izgatta a fantáziámat, hogy meg tudom-e csinálni, amit elterveztem. Képes vagyok-e jól kitalálni egy szabásmintát, stircelni egy csomó lukat egymás mellett, vagy jól felvarrni egy ferdepántot, vagy, hogy az a pár anyag együtt, tényleg olyan jó lesz-e, mint képzeltem? Aztán... általában csak sikerülnek, és akkor nézegetem és hordom, és vagy elajándékozom, vagy sem, de mindenképpen elkönyvelhetem, hogy megcsináltam, ez a lényeg :-)
Szeretem a régi dolgokat újrahasznosítani, hogy a szép anyagokat tovább élvezhessem még, meg hát így semmibe sem kerül a nagy öröm.
Ez az egyszerű szatyor több éve született már, egy Isten tudja honnan származó, használt vászon otthonkából varrtam, a visszájára fordítva. (Sokszor sokkal izgalmasabb a dolgok fonákja - no nem minden műfajban.) Most, amikor Pesten elfáradtam a gépelésben, apránként rávarrogattam ezt a virágot. Az érdekelt, hogy a quilt-technikából itt mit lehet kihozni, sok, sokféle anyag egymásra-rétegzésével, illetve a sokféle színű kézi körbetűzögetésssel. (A rátétek közűl is ötöt a visszájáról varrtam fel. ) A motívumot meg Gudrun Sjöden tavaszi katalógusából loptam.
Ez a türkíz pöttyöset rettenetesen élveztem varrni... Eredetileg valami más célra találtam ki a sok stircelt lyukat egy semleges anyagon, ami mögé egy színeset varrok, és az úgy kikukucskál az ablakokon... De aztán táska lett belőle. Az alap egy régi férfiing, oldalt van is egy toll-tartó zsebecske, mert épp oda esett az ingzseb(fele). A türkíz (itt kéknek látom, de a látszat csal) anyag egy gyönyörű, gyűrt indiai szoknya volt, az igazi hippikorszakból, anyagába kicsi réz-szalagok vannak beledolgozva-hajtogata, amik megcsillannak finoman itt-ott. A mintás meg egy kismamablúz átalakításakor leesett néhány anyagdarab... Íme:
Ezt a szövettáskát Andris nagybátyjának egy régi zakójából álmodtam és varrtam meg. Azt hiszem, át fogom alakítani, hogy a pántjai keskenyebbek legyenek, de amúgy nagyon megszerettem, és különben is nagyon passzol Andris ceglédi gyapjúszövet mellényéhez. :-)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)