2013. március 10., vasárnap
Rakott szélű csíkos kendő lesz majd, egyelőre csak tozódom a színekben
Ez az a minta, amit szeretnék megkötni, de én nem mintásra, hanem csak simára kötöm, mint Eszter, (ő segített nekem megfejteni a minta lényegét, hogy mitől lesz kifli) mert nekem az túl nagy kihívásnak bizonyulna, és amúgy is, örülök, ha a két fonal váltogatásával elfogadható módon elboldogulok. Nem tudom, hogyan sikerül majd, de eddig biztató, a tökéletlensége ellenére is. Bucillától vettem ezt a vékony, kézzel festett gyapjút, fantasztikus színei vannak, de kicsit kevés, csak 375 m. Ezért társítottam sötétszürke Felhővel, így már csíkos is lesz, nemcsak tarka. Igaz, ez a szürke nagyon kékesnek tűnik a sál vörösei mellett, de nem baj, így is tetszik, nem tudok betelni ezekkel a színekkel! Szóval, ha valaha kész lesz, rendkívül boldog leszek. Aztán utána, egyszer nekiállok egy csipkés kendő kötésének is, addig úgysem nyugszom! (Az első nekifutás ez a kendő lesz, ehhez rajz is van, és gyönyörű, majd a saját magam festette fonalakból...)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése