2014. augusztus 6., szerda

Kipróbáltam a növényi fonalfestést is

Ilyenek lettek az első próbálkozások (a képernyőn sokkal élénkebbnek, telítettebbnek a színek, pedig a valóságban szebben összesimulnak):
Minden növényből a fonal tömegének többszörösét, 2-4szeresét főztem meg festőlének.
Jó móka volt. Más kérdés, hogy amire festettem - egy csíkos kardigánhoz - jó lesz-e ez a négy szín együtt... most egy kicsit túl színesnek tűnik. Bár, mielőtt megszáradtak volna, és a bodza egészen padlizsán volt, nem ilyen szürkés-barnás-padlizsán, akkor nagyon harmonikusnak látszott.
De ezt még eldöntöm később, egyelőre örülök a szép színeimnek.

8 megjegyzés:

  1. Na ez az, amit sose fogok kipróbálni, bármennyire is vonz - még a sima mosás+blokkolás során is mindig azt érzem, hogy amíg száraz állapotban már jól uralom a fonalakat, vizesen nem tudok velük mit kezdeni. Nagyon szép színeket csalogattál elő!

    VálaszTörlés
  2. Pedig ez a növényes festés semmivel sem nehezebb (csak hosszadalmasabb, és esetlegesebb) mint az ételfestékes festés, a művelet maga meg nem bonyolultabb a spagettifőzésnél, vagy ilyesmi... (beleteszen a vízbe, kiemelem a fakanállal, tönbbször átöblítem, kicsit nyomogatva a lavórban...) viszont annyi mocsokkal jár, mint a befőzés - mindkettőt szerencsésebb kertesházban űzni.

    VálaszTörlés
  3. Nekem nagyon tetszenek a színek! Nagyon szép élénk színek lettek!

    VálaszTörlés
  4. Igen,én nagyon meg is lepődtem, hogy mennyire élénkek,ezt nem néztem ki a növényi festésből :-)

    VálaszTörlés
  5. A lila bodzás csodás lett, nekem sok színt sikerült már festenem, de lilát még nem, szóval kicsit irigy vagyok :) Szépek ezek a színek együtt, egyedi kardigán lehet belőlük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Annás! Bár, igazából, azért annyira ez sem lila ám :-) Önmagában elsőre inkább szürkésbarnának látszik, valójában csak a színekre érzékenyebb szem látja bele a leheletnyi fáradt-lilaságot.--de a zöldek kontrasztjában már sokkal lilábbnak mutatkozik. Ezért zöldekkel fogom társítani mindenképp :-)

      Egyébként kiváncsi vagyok, mi lett volna, ha kimosom Perwollal, ahogyan az ételfestékkel festett fonalakat szoktam? Akkor valószínűleg valami kékeszszürke színt kaptam volna ugye? Gondolom, majd a kész kardigánt is csak sima vízben moshatom... (ezeket is csak kiöblítettem vízben).

      Törlés
    2. Azt olvastam, hogy a növénnyel festéshez esővizet kell használni, és hogy lágy vízzel kell kiöblíteni a fonalat is, de én sima (kemény) csapvizet használok, mert később sem fogok esővizet gyűjteni a kész holmik mosásához. A lehető legkevesebb macerát szeretném, és az sem baj, ha kicsit (vagy nagyon) más színt kapok.
      Amúgy a szürkésbarnákat is imádom :)

      Törlés
  6. Esővizet én se fogok gyűjteni soha,és én is így vagyok vele,h minél kevesebb macera,aztán őrülök annak,ami így sikerül...

    VálaszTörlés