2014. október 5., vasárnap

Rövidujjú gyakorlókötemény

Hónapokkal ezelőtt, már júliusban elkészültem ezzel a kardigánnal, csak elfelejtettem feltenni ide. Nagyon szeretem, bár csak saját kútfőből kötöttem, és kötés közben hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ez hiba volt: érdemes az okosakra hallgatni. Az elején a gomboláspántok passzéja persze alul-fölül összekapja a kardigánt, és nem szép a nyakkivágás íve sem, meg az alsó passzé sem... Persze, lehet, hogyha blokkolnám, sokkal szebb lenne, de erre még nem szántam rá magam. Aztán a nyakán a szemeket négy egyforma szemszámra osztottam el (illetve 3 + 2 fél), de sokkal komfortosabb lett volna, ha az ujjaira kevesebbet számolok, csak hát mélyebb kivágást szerettem volna, bonyolítás nélkül... de nem lehet mindent megúszni. Meg aztán az én kerek alkatomon nem is kifejezetten előnyös ez a fazon, sőt, de kivételesen nem bánom, mert annyira vágytam egy ilyen rövidujjú kardigánra :-) Viszont a színét, a méregzöldbe vegyülő sejtelmes szürkészöldet azt nagyon szeretem!


2 megjegyzés:

  1. Nem is tudom, ez a fazon szerintem senkinek nem áll jól, csak a modelleknek (meg a balettosoknak), de a fölső képen nagyon szépen áll, a nyakkivágás íve nekem tetszik, a gomboláspánt is csak alul látszik, hogy felkap, a színe-mintája meg beleszeretős. Kezdő darabhoz képest (pláne leírás nélkül!) nagyon-nagyon klassz, én sose voltam ilyen bátor. Ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  2. Igen, ahhoz képest végülis nem rossz, hogy ez az első, és lehet, hogy ha blokkolom mégis, és egy kicsit nagyobb, lazább lesz rajtam, akkor egy árnyalattal szerencsésebben is fog állni :-)

    VálaszTörlés