Fonalat festettem

Míg a gyerekeim nyaralni mentek, én itthon játszottam: megfestettem a születésnapomra kapott natúr merinót. Végtelenül élvezetes volt ez az első kaland! A nagyobbik adag, hétszáz méternyi Barka Fecske merinó első körben rózsabogár ragyogású  nagyonzöld lett, hogy fiatalkorom egyik kedvenc filmjét idézzem. Így festettem, hipererős zselés ételfestékekkel, (amiknek két éve lejárt a szavatosságuk a hűtőben). A sok-sok kézi festésű, színátmenetes fonalak, és kötemények közt a türkizesek az abszolút kedvenceim, hát ezen a motringon is csodálatos, meleg, finom türkizkékek, türkizzöldek sikeredtek, viszont a zöldekben túlságosan előbújt a sárga a sütés és mosás folyamán. Lenyűgözően ragyogó volt, csodálatos színű, de ahogy szárogattam, rájöttem, hogy ez túlságosan is virít, egy magamfajta öregecskedő :-) nőnek ez igazán túlzás.

 Másnap aztán kevertem még sötétzöldeket, és szürkésbarnákat és újrafestettem az úvézöld szakaszokat. És igen, ez az, pont ilyent szerettem volna, egy sokkal hidegebb összhatást, smaragdot! Igaz, ez is tele van lágy, meleg türkizekkel, de sok benne a smaragdzöld, a halvány, pasztell menta is, meg a kekibarna, a nedvzöld, sőt, nyomokban drappos árnyalatokat is tartalmaz. (A fotók nem jól adják vissza.) Nem kevésbé ragyog egyébként, nem lesz egy észrevétlen darab, amit kötök belőle, főleg, ha sikerül szépre megkötni. Egyébként egy Traveling Woman kendőre ácsingózom ebből, de előbb szerencsés lenne megtanulnom kötni valami egyszerűbb mintán.

Ami a színt illeti, az egyik legkedvesebb színharmónia számomra a Balatoné, és ez a fonal kicsit hasonlít rá, mindenképpen sekély-tavas színű. A Balaton színeiben dominál a szürkébe hajló kék és zöld, egyszer azt is megfestem. De azért ez is megy hozzá:

A második adag, félkilométeres merinót (na ez a dúskálás az abszolút luxus!) meg vöröseslilásra képzeltem el, be is kevertem a pirosat, a bordót, a lilát és kékeslilát, majd hirtelen ötlettől vezérelve egy okkert is, azt gondoltam, ez csak nagyon csekély lesz benne. Hát nem, elképesztő szivárványszínű lett, mint egy egzotikus madár tollazata, a lilák néhol kékek, a kék a sárgával összefolyva zöld, és a narancsok, hennavörösek is ragyognak rajta... A gombolyag összhatása messziről pedig egy megnyugtató vörösesbarna. Kiváncsi vagyok, milyen lesz kendőként! Még nem tudom, mit kötök belőle, egyszer, majd, mindenesetre az első kötött csipkével való próbálkozásom egész biztosan egy Oaklet Shawl lesz, talán ebből.

Remekül illik hozzá az olajban úszó aszaltparadicsomom, amit szintén ezen a héten abszolváltam:

****

  Sokat nézelődtem a Raverly-n mostanában. Rájöttem, hogy finnyás vagyok, a horgolt dolgokból iszonyatosan sokminden NEM tetszik, sok munkától egyszerűen viszolygok. Ugyanígy valahogy a nagyon áttört csipkékkel kapcsolatban is erős averzióim vannak, főleg olyan ruhadaraboknál, amikor nagyon vékony fonalból vastag tűvel kötnek, és az egész egy pókhálóra hajaz... de nem a pókok miatt érzem ezt, inkább valami felfutott nejlonharisnya asszociációim vannak, és a zoknin lévő lyuktól is megmagyarázhatatlanul undorodom. Ezért is szeretek inkább vékony tűvel dolgozni (mindent 3,5-össel kötök, és legtöbbször ekkorával horgolok, középvastagságú fonalat is).
Viszont Megan Goodacre, aki az Oaklet Shawl-t is tervezte, valami fantasztikus ízléssel megáldott tervező. Nézem a a mintáit, fotóit, és egyszerűen minden egyes darabját boldogan hordanám, számomra ez az ideális stílus. Azok a kardigánok, jaj! Visszafogott, egyszerű, de van mindegyiken valami finom kicsi minta vagy virág, csipke, épp csak leheletnyi, de attól rettentő különleges lesz...
Valószínűleg soha az életben nem leszek képes ilyesmit kötni, de lám, nem is kell, mert engem már a nézés is boldogít. :-)
...meg a zene.