2016. október 3., hétfő

Cameokorszak, első felvonás

Ez a kendő már legalább egy hónapja elkészült, csak a fotózás hiányzott a mutogatásához. Igaz, eddig nem is hordtam még, mert olyan fura arányai vannak, annyira hosszú, és ehhez a hosszúsághoz olyan nagyon keskeny, hogy meg kell vele barátkoznom (ha minden kötél szakad, sálként), illetve újra szeretném blokkolni úgy, hogy nem hosszában, hanem széltében nyújtom inkább.
(Ez persze nem akadályozott meg abban, hogy azonnal elkezdjek még két másik Cameo kendőt :-D  - az egyik eleve gyereksál lesz, a horgolt baktus kötött alternatívájaként, a másikat viszont nagyobbra kötöm vékony fonalból, hogy elég széles legyen... igaz, így egyúttal nagyon hosszú is lesz, de majdcsak megtanulom, hogy másképp viselni, mint a vállkendőket.)
Ahogy már itt is írtam róla, a sötétebb fonal 10 deka Zitron Ecco, merino, a Bilum által festve, a kékesszürke pedig Annás mákszirommal festett, gyapjú-selyem-kasmír fonala, 5 deka mindkettő közepes vastagságú fonal. Mindkét fonal színéért rajongok, ez a színkombináció nagyon én vagyok, úgy érzem. Ha beköszönt az ősz, és újrablokkolom, szélesebbre, le sem veszem majd a nyakamból ezt a kendőt.

...és itt készül a következő:

5 megjegyzés:

  1. Gyonyoruek a szinek, mar korabban is megcsodaltam. Nagyon tetszik nekem is! En is most kotom az elso Cameot :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Érdekes minta ez, az ember akkor is megszereti, ha amúgy utálja a lustakötést, csinálni is, meg a kinézetét is... de itt a Cameoban valahogy olyan frappáns lesz, hogy mégis nekiáll a következőnek is :-)

      Törlés
  2. Nagyon szépen öleli, támogatja egymást a két fonal, tökéletes az összhang, gyönyörű a kendő! Én szeretem a formáját is, sálnak is, elöl keresztezve hátul megkötve öregnénésen is, meg kendőnek is, igaz, úgy nem az a hagyományos csuklyásizom-melengető fazon, szokni kell, de az esése meg gyönyörű és nagyon dekoratív.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Eszter! Azt szeretem nbenne a legjobban, hogy végülis a szürke és a barna ruháimmal is harmonizál a színe. Igen, nagyon dekoratívak az eltérő mintázatú, hosszú csücskei, kicsit a kamaszkoromat hozza vissza, amikor kisképzős hippiként így hortuk a mindenféle sálakat és kendőket, hogy két csücske lelógott... (később a könnyű, élénk színű stóláimat lazán de teljesen körbetekertem, egy habpos felhőn ült a fejem, aztán mikor beköszöntött a kötöttkendők korszaka, a hátamra terítve hordtam mindent, vagy ha meg is kötöttem, beleburkolództam. Ez meg nem burkolódzós, dehát jó néha szokatlan, új ízeket kipróbálni.
      Viszont, ha te esetleg a mintát pontosan követve kötötted a Cameodat, akkor az úgy mekkora lehetett blokkolás után? (úgy emlékszem, mintha elajándékoztad volna) Most szabályosan, és az előírt vastagságú fonallal kötök egy újat, és azon gondolkodom, hogy úgy vajon mennyire lesz széles?

      Törlés
    2. Hű, jó kérdés, nem mértem le, de nagy, képet küldök privátban, ahol az unokatesómon van, látszik jól a méret.

      Törlés