Épkézláb fotó helyett csak néhány amatőr szelfivel szolgálhatok:
Az első kép színhű, épp ilyen ragyogóan sárgás.
Kicsit rövid lett - lustaság - de azért kényelmes. Kicsit szúr, de elviselhető ( a mély színeknek ára van: a fémsók sprődebbé tették a finom merinót bizonyos fonalaknál, pedig mind merino, csak más féle... főleg azoknál, amiket a timsón kívül még vasgálicba is áztattam a végén.). Kicsit túl tömör, mert kicsit vastagabb tűvel lett volna optimális megkötni, de akkor direkt ilyent akartam. Lehet hogy egy mosás és blokkolás minden téren segítene egy kicsit, de még nem szántam rá magam.
Szóval kicsit savanyú, de az enyém, és nagyon szeretem, egészen izgalmas, mondhatni boszorkányos érzés végigtekinteni a csíkjain, hogy: ezt a dió festette, ezt a bodza, ezt a hagyma héja, ezt a gilisztaűző varádics, ezt meg a kajszi levele... Ritkán ilyen avarszínű a kedvem, de akkor nagyon - olyankor illik hozzám.
A színek pedig így keletkeztek:
