2015. február 14., szombat

Égi és földi vizek közt

Krvavec, Szlovénia
Kötési szabadságon voltam - míg a családom síelt. A Holden kendőmet, amelyet egy tó mellett üldögélve kezdtem el, most porcukorhóban, tejszínhabfelhők alatt és felett fejeztem be végre.
A wifinek és okostelefonnak köszönhetően megtanultam videóról a pikós lezárást is, éljen. Blokkolni kell még, de azt már most látom, hogy ez a legszebb kendőm.
 Mellesleg arra is rájöttem, hogy az a zöld szín, amire annyira vágyom, mégsem a zsálya, az is, de legesleginkább mégsem az, hanem éppen ez, az általam már többször is használt, sötétebb tört-zöldárnyalat, amelyben barnák, szürkék, petrolzöldek és kekizöldek keverednek, a Drops Alpaca 7815-ös árnyalata (ami sokkal szürkésebb ennél, ahogy most a monitoron megjelenik. Ez A Szín, most ez az én színem.
Tehát nemcsak azzal a jó érzéssel térhettem haza, hogy az elhatározásomnak megfelelően egy elkezdett dolgot végre befejeztem a sok közül, hanem annak öröme is az enyém, hogy magamhoz még közelebb kerültem, és hogy tudok örülni annak, amim van...

2 megjegyzés:

  1. Már ezen a részletes képen is látszik, milyen szép is ez a kendő, csak úgy csillog, hullámzik benne a sok zöldes szín, ahogy rásüt a nap. Mutasd majd egészben is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :-) Már blokkoltam, nagyon ragyog, nemsokára lefényképezem!

      Törlés