2015. február 16., hétfő

Petrolkék fagyallal

Nemrég rácsodálkoztam ismét Annás gyönyörű, szürkés-zöldes-kékes, káposztával festett fonalaira, és felsóhajtottam, hogy bárcsak sikerülne nekem is ilyent festenem. Annás ekkor ajánlotta a fagyalt, hogy szép szürkéskék lesz belőle, és megemlítette, hogy ő ősszel szedett, úgyhogy én nem is fűztem sok reményt hozzá, hogy február közepén találok még valahol. De amikor a barátaink háza előtt ácsorogtunk a vasárnap délutáni verőfényben, megakadt a szemem a sövényen. Mi ez a fekete bogyó? Fagyal. Hoppá! Le is szedtem az összeset, amit meghagytak a madarak. Szerencsére éppen volt itthon húsz deka festeni való fonal*... és bár ezer más dolgom lett volna, muszáj volt még aznap nekiállnom fonalat festeni.

Az ölembe pottyant bogyóknál is hihetetlenebb az a mély, enyhén zöldes, meleg, tökéletes petrolkék szín, amilyenre befestette a fonalamat. Álmomban sem hittem volna, hogy ilyen színt is el lehet házilagos növényi festéssel érni! Kíváncsi vagyok, változik-e még, ahogy szárad, és oxidálódik. Ha zöldesebb lesz, az öröm akkor sem lesz kisebb, sőt :-)
 (A kamera nem azt az árnyalatot fotózta, amilyen a valóságban, photoshoppal igazítottam rajta)

Ezen a kék vonalon vannak még festős vágyak, tervek: a lilakáposzta, és a feketebab. No meg hát a fagyal másik fele is még a mélyhűtőben várja a sorsát, finoman zöldes is lehetne belőle, egy kis rezes utópáccal... ezen kívül a préselés után maradó, fekete zaccal hideg érleléses módszerrel is ki lehetne próbálni a festést.
Ráadásul, jut eszembe, tavaly tavasszal vettem néhány csomag vetőmagot: indigót, japán indigót, és kínai festőcsülleng magot. Nemsokára elültetem őket, és akkor aztán végképp megtelepszik nálunk a boldogság kék madara! :-)

 (* a Barka Piktor Merino Soft - festés után - pontosan olyan textúrájú fonal lett, mint a rég megboldogult Barkás Felhő fonalak, amit annyira szerettem, puha, picit fényes, habos... csodás. A nyáron festett gyapjúfonalaim sokkal sprődebbek lettek a folyamat végére, pedig azokat sem kínoztam többet... de ez! )

4 megjegyzés:

  1. Ez valami meseszép :))) Látod, ez volt megírva, hogy bogyód is lett hamar, fonalad is és kéked is :) A fekete babos festésem kifakult hamar, egészen homokszínűre változott, ahol fény érte. Lehet, hogy nem fixáltam eléggé a színt, de ettől függetlenül túl sokat változott a szín, szóval a fekete babbal csak óvatosan... Hű, nagyon örülök a petrolkékednek :)

    VálaszTörlés
  2. Ugye? Csupa sorsszerű véletlen... :-) Jó, hogy mondod ezt a feketebabos információt, akkor nem töröm magam, hogy kapjak ilyen babot a nagy magyar vidéken.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy próbát megér, amúgy meg nagyon finom fajta bab, szóval maximum a leve vész kárba, mert a fonalat át lehet festeni. És most látom, hogy fagyallal festettél, azt én még nem is próbáltam, a magyaltól lett a fonalam türkizzöld :)

      Törlés
  3. Jééé, tényleg! Pedig meg mertem volna esküdni, hogy fagyalt írtál :-D de vicces - egy újabb véletlen a történetben! Ősszel akkor a magyalt is kipróbálom mindenképp - ha addig nem találok azt is véletlenül :-) .(nem is gondoltam volna, hogy a piros bogyó türkízre fest...) Akkor a fagyalt csak a Kemendy Ágnes könyvében láttam - de ott más színek jöttek ki. Annyira szeretem az ilyen kihívásokat, feladatokat, amiknek ennyire sok jó megoldása lehet! :-)

    VálaszTörlés