2015. július 20., hétfő

Színharmóniakeresgélő

Apránként megfestettem minden fehér fonalat, és felgombolyítottam minden színes motringot. Rakosgatom egymás mellé, párosítom, összeadom és kivonom őket, osztom-szorzom a mennyiségeket, mire elég egy-egy paletta, mennyi kell egy kardigánhoz.
A fenti, kékes motringokból, amelyeket tavaly jobbára fagyallal festettem, meg káposztával, plusz némi bodzával festett, a szappanos öblítéstő végül szürkésbarnára tompult fonalból is kardigán lesz, a távoli jövőben, a víz jegyében.

És lesz egy másik is, egy kert-kardigán: a föld, a por, a növények, az avar színeiből.
Ezen gondolkodtam az előző posztban, mostanra kialakult a végleges színösszetétel:
Először benne volt az a csodálatos Malabrigo Arroyo is, de mivel kissé hidegebb színek alkotják, kilógott kicsit ebből a meleg, fűszeres-földies színű sorból. Akkor raktam még mellé ételfestékkel festett padlizsánlilát, de az is inkább fűszeres, tüzes volt, így még egy hideg kékesszürkét is hozzárendeltem, egy maradék Felhőt, meg az időközben megfestett dióbarnát... de valahogy túl színes lett az egész - a maga sötét tónusaiban is túl sokféle:
 És mivel a próbakötésnél az elejét elfelejtettem szaporítani, le kellett bontanom úgyis, így hát kivettem közülük a finom, titokzatos kékes-szürkés-lilás színeket:
...maradt tehát az őszi, földes-gyógynövényes színskála, a csak növényi festésű gyapjak:
A színtörténet:

A bodzás fonal a tavalyi festéskor elég jó kis szürkésbordó volt, inkább szürke, mint bordó, de mégis volt benne valami bodzás-padlizsános szín. Ahogy állt, egyre szürkébb lett, kissé lilásszürkésbarna. Aztán gombolyítás előtt kimostam gyapjúmosószeres vízben, hogy lássam, mivé alakul, hogyha majd kimosom egy kardigánba belekötve, ne érjenek kellemetlen meglepetések. Az eredmény: a föld, a száraz, poros föld enyhén barnás szürke színe. Szép ez is. Ebbe a földbe ültetem majd a növényeket... egyszer, a távoli jövőben, ha nagyon sok időm lesz kötni.

Ja, és közben megfestettem a Balatont is...


2 megjegyzés:

  1. Ez az egész olyan nekem, mint egy terápia.
    Növényt gyűjteni, festeni, gombolyítani, rakosgatni, simogatni, összepróbálni, visszafejteni... és közben örül a lélek, a napi gondok ez időre láthatatlanok.

    Fiók és gombócok, különösen jól állnak egymásnak.:) Gyönyörű összeállítások, mind, mind, mind!

    VálaszTörlés
  2. Ó, kedves Rita, pontosan erről van szó, terápia volt ez, a javából. Ha sikerül olykor kívül megteremteni a harmóniát, akkor az segít belül is megtalálni azt... remélem :-)

    Meg azt is remélem, hogy a majdani, belőlük készült holmik is tetszetősek lesznek.

    VálaszTörlés