Álomszürke ajándékot kaptam Annástól

Annás blogját olvasva kívántam meg végérvényesen a növényi fonalfestést (is, meg a horgolást), s lelkendeztem nagyon minden szürkés-zöldesre sikerült, számomra fokozhatatlan szépségű, ólmos ködökre emlékeztető szín láttán. Ki kellett próbálnom, és egy új szenvedéllyel lettem gazdagabb, általa.
Nyár vége felé aztán, mikor megérkeztünk a Balatonra, anyósom egy csomaggal fogadott. Egy kis, (szürke!) levél volt benne, és három motring elképesztően szép fonal! Növényekkel - lilakáposztával és vérszilva termésével festett Drops Lace fonalak. Micsoda ajándék!
Meglepődtem, és egészen meghatódtam, hogy ezt csak így? Nekem? És pont ezeket a legjobban szeretett színeket? És pont akkor, amikor annyira mélyponton voltam? Nagy nekikeseredésben és tépelődő álmatlanságban teltek akkoriban a napjaim, így ezek a fonalak abban a pillanatban nemcsak Annás, hanem az isteni kegyelem vigasztaló ajándékai is lettek számomra. Most újra megtapasztalhattam a figyelmes Gondviselésnek azt az ingyenes, ki nem érdemelt, és túláradó szeretetét, amely mindig a szomorúság legmélyén adatik meg. Ez után kezdtem a helyemre zökkenni - az ajándékba kapott fonalak kisimították a gyűrődéseket.
Annás nem tudhatta ezt persze- az ember tudtán kívül is lehet "angyallá" - Isten zseniális (el)rendező. Nem is ismertük egymást, akkor még, csak egyszer kiderült, hogy az ő párja és az én anyósom munkatársak, és ez számára elég apropó volt ahhoz, hogy ilyen bőkezű ajándékkal lepjen meg engem - egészen elképesztő nagylelkűség! Három motring csipkefonal, és milyen!

Aztán, hogy a fonalaimat, és közöttük ezt a csomagot is, egy nagy rámolás alkalmával bepakoltam a gardrób tetejébe, míg az egyéb holmik szanálásával végzek. Aztán el is telt két hónap kötés nélkül - elkezdődött az iskola és a munka.
Történt, hogy néhány napja egy designvásáron vettem részt a kerámiáimmal (Materra), fáradtan álltam a stand mögött.  Jött egy körömbeli anya a lányával, aki nagyon kedvesen rám mosolygott, s én vissza, de nem tudtam, hogy ki ő. A tekintetem a ruhájára tévedt... jaj de ismerős az a kötött felső, az ujja, az anyaga, és igen, a három gyöngyház gomb a nyakkivágásban... végül megpillantottam az ezüst gömb medált - és akkor hopp, leesett a tantusz, és nagy izgalomba jöttem. Ó, hát te vagy az? - kiáltottam fel, és annyira de annyira örültem, hogy végre igazából is találkozhatunk, és személyesen is megköszönhetem ezt a kedves ajándékot, ami olyan sokat jelentett nekem!

Így hát most előszedtem a fonalakat - annál is inkább, mert ideje lenne elkezdenem megkötni az idei sapkákat, sálakat a gyerekeimnek - és végre lefotóztam ezeket a boldog szürke felhőket is.
Még nem tudom, mi lesz belőlük, kendő-e vagy kardigán.
Talán dupla szállal kötöm majd. Lehet, hogy minden motringból két gombolyagot csinálok, és így képezek 6 színárnyalatot (a+a; a+b; b+b; b+c; c+c; c+a)... és így kötöm csíkosra. De addig is, míg eldől: gyönyörködöm.