Leltár

Szerettem volna elmenni a Kacskaringó Fonalfesztiválra, amely ezekben az órákban zajlik. Annyira kacérkodtam a gondolattal, hogy már meg is szerveztem az utazást, és a gyermekeim elhelyezését... csak hogy végre egy helyen, egy lendülettel megtapogathassam az összes Malabrigo-t és Madelinetosh-t, megcsodálhassam a szépséges színárnyalataikat, a Nina, Bilum, Buci és egyéb kézzel festett csodákat, hogy élményeket szerezzek a  rokkán font fonalak textúrájáról, és magukról a rokkákról és a fonásról is... és sorolhatnám napestig a vágyakat, amelyek feszítik a magamfajta fonalfüggőket. Biztosan elcsábultam volna, és vettem volna például egy rokkafelújító készletet a Kromskytól, meg valamilyen fonalat, akár többet is, amely nélkül persze nem tudok élni tovább...
Azután mélyen magamba néztem... majd a gardróbszekrénybe, és nagy nehezen leküzdöttem magamban a kínzó, telhetetlen bírvágyat. Mert, khm, azért van mit kötnöm:

Íme a három éve halmozódó, mintegy százhúsz gombolyagból motringból álló fonalkészletem. Egyik szebb, mint a másik, és nem is tudom, valaha kiürül-e ez a kincstár, olyan lassan/ritkán kötök.
 (Ez a vágyaknak nem szab gátat, persze... például nagyon szeretnék valami rusztikus, natúr szürkés-barna tweedfonalból is kötni egy pulcsit egyszer, állandó sóvárgás tárgyai a kékekkel-barnákkal kevert vörösek, meg a különböző zöldek-kékek sem hagynak nyugodni, de van szépsége a várakozásnak is.)

Tehát maradtam itthon, és átadhatom magam a rég halogatott nagytakarítás és vasalás erkölcsileg sokkal magasztosabb teendőinek, a lemondás szabadságának dicsfényében ragyogva. Esetleg este még el is kezdem a gyerekeim télre szánt sapkáit - maholnap itt a zimankó... Elképesztően erényes asszony az ilyen, nemde? :-)