Istállószagú bárányfelhők

A húsvéti locsolkodás közben kiderült, hogy a barátaink udvarán, néhány más jószág társaságában éldegél egy merino birka is. Felcsillant a szemem, és megkértem, hadd legyen az enyém a gyapja! Tegnap jött a birkanyíró bácsi, aki el is viszi a gyapjút, de ezt külön tették, és megkaptam én - köbméternyi báránybunda. (Ajándékba, mert úgyis csak fillérekért vették volna át.)
Most szedegetem belőle a szalmát, és más növényi maradványokat, illetve a nagyon mocskos (trágyás) részeit külön szedem (szerintem ezzel nem vacakolok, kidobom a komposztra). Szerencsés, hogy egyben van az egész, mint egy paplan, vagy bundakabát, így könnyű vele bánni, viszont van némi averzióm a szagával és a piszkos faggyúval kapcsolatban, ami a kezemre tapad.Mosás után nagyobb élmény lesz vele bánni, gondolom, de ezért meg kell küzdeni. Nagy vidámság, ennek ellenére is, mert egy régi álmom teljesült!
Nézegetem már egy ideje, a Harmatcseppek blogon, és másutt, hogy hogyan kell kimosdatni a retkes szőrt, a kártolással meg a fonással kapcsolatban meg megkeresem majd az illetékes falubeli nénit, és megkérem, hogy tanítson meg rá - és adja kölcsön a rokkáját :-) és akkor megfonom. Lesz, amit előtte festek, szöszként, ételfestékkel, és lesz, amit utána, növényekkel... jaj, de jó lesz!
(Nem mintha tudnék ilyen helyi szakértőnéniről, de nem létezik, hogy nem létezik, és nem találok legalább egyet, legalábbis bízom benne. Esetleg a falumúzeum illetékeselvtársnőjét is megkérdezem... ha a múzeumi rokka nem is működik, egy kézi kártoló eszköz csak van ott valahol...)

a gyapjú birka felőli fele elég szép...

...kívülről viszont ilyen piszkos

Így fest egy tincs közelről - ez vajon tényleg merino? Nagyon puha tapintása van mindenesetre.