2016. február 11., csütörtök

2015-ös összesítés


Túl sok mindent nem kötöttem tavaly - és ez idén sem lesz másként - csak két kardigánt (életemben először), két kendőt, három sapkát (ebből az egyik az első olyan, bonyolultabb darabom volt, amit csupán angol szöveges minta szerint kötöttem - a legnagyobb fless) két nyakmelegítőt, meg befejeztem egy horgolt kendőt, és egy horgolt párnát (évek óta félkész darabokat). Igaz, el is kezdtem egy csomó mindent, aminek majd idén járok a végére.

Ezt még nem is mutattam: A gyerekeknek kötöttem két sapka-nyakmelegítő szettet Drops Big Merinoból. A nyakravalóval nem vagyok elégedett: túl bő. leget hogy lebontom, és sálat kötök inkább...


2016-ban szeretnék kipróbálni két dolgot, amit még nem próbáltam eddig, és ami technikailag izgatja a fantáziámat: a színes-mintás kötést (egy chevron-mintás sapkát, pl, vagy virágosat), és az egyujjas kesztyű kötését.

Befejezek két kardigánt (ujj kell nekik még), és szeretnék még három másikat is kötni (egyszer.... meglátjuk, mire megyünk idén), két vagy három kendő is a vágyak közt szerepel (és akkor lehet, hogy kendőkből meg kardigánokból elég is lesz lassan :-D ).  És persze be akarok fejezni 5 horgolt párnát (majdnem készek), meg két horgolt táskát. Meg asztalterítőket varrni. Meg ami közben adódik :-) A rokkán fonást valósznűleg nem fogom abszolválni, mindent nem lehet...
Végülis mindegy, hogy mikorra is lesznek ezek készen, melyik évben - nem a cél, hanem az út éltet. Az a lényeg, hogy mindig legyen kötnivalóm, ötletem és lelkesedésem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése