Jó, ha mindig van kéznél egy félkész kardigán, sose lehet tudni, mikor adódik néhány szabad óra a kötésre

Az elmúlt hetekben, amíg a kisfiam mellett voltam a kórházban, több időm lett kötni, így az utazások és pár kórházi csendespihenő alkalmával - amikor azokban a szabad két órákban a szél vagy az eső miatt épp nem volt kedvem lófrálni a városban, és pont nyitva volt a várószoba is; vagy épp ellenkezőleg, amikor a kórház parkjában álló padok a szép napsütésben hívogattak pihenésre, csak akkor -  folytattam ezt a kis megkezdett csíkos kardigánt.
Ha minden szabadidőmben ezt kötöttem volna, biztosan kész lenne már, de inkább csak akkor vettem elő, ha épp erre az örömforrásra vágytam, ha épp ez tudott felüdíteni, vagy segíteni a gondolkodásban. (Sohasem kötök csak azért, hogy hamar kész legyen valami, vagy hogy fogyjon a fonal, kizárólag élvezetből!)

Időközben elbizonytalanodtam, hogy esetleg az ujját kevesebb, az elejét és a hátát több szemmel kellett volna kötnöm, de mindegy, úgy döntöttem, jól lesz akkor is. :-) Deréktól lefelé kissé bővítettem rajta, még néhány sor, és elkezdem a passzét, aztán jön az ujja, és végül a gombolópánt,. amibe majd (rászántam magam), mégis belekötöm a kis gomblyukakat.