Múltkor mutattam az egyik kedvenc színemet. Akkor gondolkodtam el azon, hogy mely színek is azok, amiket az utóbbi időben otthonosnak és magammal rokonnak érzek. (Nem árt ezzel tisztában lenni...) Napokig a színek körül forogtak a gondolataim, képzeletben szortíroztam és csoportosítottam őket. Arra jutottam, hogy két halmazba sorolhatók az én színeim.
Az egyik halmazban, vagyis az egyik palettán a
vizek és a levegő színei találhatóak. Másképp:
a tél, a tavasz és a nyár színeiből a hozzám közelebb állók. De úgy is mondhatnám, hogy a
nappal színei.
Ha egy szóval akarom mondani, akkor: Balaton. A sekély tavak kékes-szürkés-zöldes színei ezek legfőképpen.
Máshonnan megközelítve: a kéknek a zöld felé tolódott árnyalatai.
A fenti képen a régi Gioconda olajpaszlettjeimből látható egy válogatás erről a palettáról.
Színmozaik:
Egy montázs a számomra leg-vágyottab színű fonalakból:
Még néhány fonal, a pasztelles zöldes-szürkés-kékek:
...és az intenzívebb, smaragdos zöldeskékek
Egyszer festettem egy ide tartozó színű fonalat én is:
Még néhány fotó, ahol számomra zsigereket sajdítóan jelennek meg a kékes-zöldek.
Az egyik kedvenc színkombináció a MOZA cementlapok között:
egy saját kerámiám, a csésze szélén az a tompán türkizes szín, amit a rézkarbonát ad egy nagyon kevés kobalttal egy barnás agyagmázba keverve:
egy kerámia mozaik, nem tudom, kitől:
egy Balatonszínű kardigán:
és végül egy csodálatos fotó, egy tündöklő, tüzes türkízzel, és drámai szomorúsággal:
Számomra világos, hogyha a kék (blue) a szomorúság színe, akkor ez, a ködös-szürkés zöldes-kék világ az én melankolikus személyiségemből fakad és arra rímel. Ugyanakkor nem valami borús aláfestést jelent, hanem inkább megbékélést és feloldódást és belesímulást...
Legközelebb a másik palettám, a tűz és a föld, azaz az ősz és a tél, vagyis az éjszaka színei következnek. Azaz a kéknek a vörös felé tolt árnyalatai.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése