Shibori, még mindig

 Nem tudok betelni vele, egyre csak tobzódom, vadulok, és az a baj, hogy festés közben mindig újabb ötleteim támadnak, és máris azt tervezem, hogy legközelebb mit festek majd... óh, jaj.

 Ez a csillagminta egészen elképesztő, annyira mutatós:

...pedig pofonegyszerű elkészíteni! Így jött létre:

Ez a szivárványos csiga meg egy hippis batik-klasszikus:

Úgy készül, hogy az anyag közepét felcsippentve tekerni kezdjük a textilt, míg az egész egy koronggá tekeredik össze. Folpackkal kibélelt lábosba tettem, és tortaszelet-szerűen nyomtam rá a festéket fecskendővel:

Próbáltam indigószerű színt kikeverni a nem indigókék Procionokból, középkékből és feketéből. Nem tökéletesen az a kék árnyalat, de az illúziója megvan:

 Kipróbáltam vele a hatszögletű mintázatot is, aminek csak az éleit mártottam a festékbe:

Egészen varázslatos, amikor kinyílik a csomag:

Elégedett vagyok a végeredménnyel is:

 Száradás után világosabb lett kicsit:

 Végül még egy színes rácsot is festettem, ezúttal több fehérrel (a sötétkékbe nem belemártottam a textilt, hanem csak ecsettel rákentem a hajtogatott élekre egy kis festéket):

 Ez a darab így nézett ki bontás előtt:

és közben:

Az a jó ebben a technikában, hogy bármit, bárhogyan is csinálja az ember, mindenképpen csodálatos lesz a textil!

Én Procion festéket használtam, mert tudtam venni valahol (ITT, de a bolt webshopjában csak adószámmal lehet vásárolni, cégeknek, vállalkozóknak, sajnos) ami azért jó, mert hidegen is lehet használni, és szép élénk színeket ad. A Columbus azt hiszem, csak melegen működik, de pasztellszíneket talán hidegen is el lehet érni vele. Viszont ha főznénk a textilt, akkor a hosszú idő alatt lehet, hogy beszívódna a festék a köteg belsejébe is, és akkor nem lesz mintázat.
A vásznat be kell avatni, persze, és utána be kell áztatni erősen mosószódás vízbe (a Procion így működik). Lehet, hogy aztán a szódás anyagot meg is lehet szárítani, és úgy használni később, ha előre sokat elő akar készíteni az ember, de én kicentrifugálva, vizesen hajtogattam festés előtt.
A festékbe mártogatott kis csomagokat nejlontasakba kell tenni, hogy úgy álljon 24 órát, de ha nem is annyit azért minél többet, mondjuk egy éjszakát. Kibontás után kiöblítem, míg színes lé jön belőle, szárítom, és kész. :-)

(((Egyébként Polyák Ildikónál olvastam egyszer, hogy a Prociont úgy is lehet használni, ha olyan kirobbanó, "kozmikus :-) " márványozott színkavalkádot szeretne festeni az ember, hogy a textilt jól meggyűrve egy vödörbe tesszük, jégkockákkal borítjuk be, aztán tetszés szerint rászórunk ebből a festékből, majd 24 órára elfelejtjük.)))

Tegnap éjjel belekóstoltam a shiboriba

dehát evés közben jön meg igazán az étvágy, így ahelyett, hogy nyugodnék békében, még, még, még akarok belőle! :-) Hogy miért, mire jó ez nekem, azt még nem tudom - majd csak felhasználom egyszer valamire ezt a néhány kis textilt -, de ez most nem is számít, beszippant a "csinálás", a játék öröme! A festésé is, de az egynapos várakozás után a kis kötegek kibontása az az igazán nagy flash, a finom kis részletek felfedezése...

A fentieket vizesen fényképeztem le, szárazan kicsit fakóbbak lettek. Procion textilfestékkel készültek.

 

Folytköv, ez egészen biztos.

Semmi művészet

 ... csak egy nagyon egyszerűen hímzett vignyetta egy nagyon egyszerű módon textilbe kötött könyvecskén.
Nem is könyv, csak tizenkilenc gyerekrajz, összefűzve-varrva:

 Ábel fiam két óvónénije és dadusa számára készültek, tegnap éjjel egykor fejeztem be, hogy ma odaadhassuk a nagycsoportosok óvodai búcsúzóján. Persze, az ötlet már ősszel megszületett a fejemben, hogy mindhármuknak rajzoljon minden gyerek egy-egy rajzot, és minden rajzhoz írjanak a szüleik egy-egy mondatot, arról, miért szeretik azt az óvónénit,  mit szerettek benne, vagy hogy mire emlékeznek szívesen vissza velük kapcsolatban. El is készült, be is futott a sok rajz, csak a miénk és a könyvkötés maradt az utolsó pillanatra a Ábel betegsége miatt. De mindenképpen én szerettem volna elkészíteni, mert Marci is az ő csoportjukba járt, és én most így teljesen elbúcsúzom az ovitól.

Eredetileg nem ennyire egyszerű kis könyveket akartam, hanem egy sokkal komplexebben hímzett, több textilből pecsvörkölt, horgolt gombbal bezárható, párnázott fedelű könyv volt a tervem. A körülmények miatt kellett leegyszerűsítenem, hogy beleférjen az időbe, de azért így is tetszik.

(Csak a címkéket hímeztem, aztán rávarrtam a textilre, körben dísztűzéssel, amit pedig rákasíroztam 1-1 A4-es kartonra, a gerincét szintén textilből ragasztottam, ennek tövében fut a lapokat is összefogó varrás. A Lapokat varrás előtt összecsipeszeltem, és fúrógéppel kifúrogattam. két helyen megkötöttem, hogy ne essen szét, aztán a gerincbe varrtam.)

Számomra a hímzés, (bár minden textilmunka ilyen), a puhasága, a készítésére fordítandó idő hosszúsága, a varrás gondossága miatt olyan műfaj, ami jól ki tudja fejezni az odafigyelést, a hálát és a szeretetet. Talán még akkor is, ha ennyire egyszerű, apró dologról van szó.

Ilyen kis rajzocskák vannak bennük:

Jó, ha mindig van kéznél egy félkész kardigán, sose lehet tudni, mikor adódik néhány szabad óra a kötésre

Az elmúlt hetekben, amíg a kisfiam mellett voltam a kórházban, több időm lett kötni, így az utazások és pár kórházi csendespihenő alkalmával - amikor azokban a szabad két órákban a szél vagy az eső miatt épp nem volt kedvem lófrálni a városban, és pont nyitva volt a várószoba is; vagy épp ellenkezőleg, amikor a kórház parkjában álló padok a szép napsütésben hívogattak pihenésre, csak akkor -  folytattam ezt a kis megkezdett csíkos kardigánt.
Ha minden szabadidőmben ezt kötöttem volna, biztosan kész lenne már, de inkább csak akkor vettem elő, ha épp erre az örömforrásra vágytam, ha épp ez tudott felüdíteni, vagy segíteni a gondolkodásban. (Sohasem kötök csak azért, hogy hamar kész legyen valami, vagy hogy fogyjon a fonal, kizárólag élvezetből!)

Időközben elbizonytalanodtam, hogy esetleg az ujját kevesebb, az elejét és a hátát több szemmel kellett volna kötnöm, de mindegy, úgy döntöttem, jól lesz akkor is. :-) Deréktól lefelé kissé bővítettem rajta, még néhány sor, és elkezdem a passzét, aztán jön az ujja, és végül a gombolópánt,. amibe majd (rászántam magam), mégis belekötöm a kis gomblyukakat.

Macskaszem

Ezt a pici kis filcmacskát varrtam tegnap a kisfiam rehabilitációs szemüvegére, aki egy agyműtét miatt átmenetileg kancsalít, ami talán a szemek váltogatott letakarásával korrigálható lesz. Egy sima üvegű szemüveget kapott, amit macerás lett volna a leragasztgatással bíbelődni félnaponta, ezt a macskát viszont minden gond nélkül át lehet húzni egyik lencséről a másikra. Hevenyészett, sebtében összefércelt apróság ez, - sokkal szebben is meg lehet csinálni, ha az ember nem túl álmos - de praktikus, és a célnak remekül megfelel. Hátha valakinek jól jön az ötlet.

És így fest működés közben:

Eco-print kísérletek - harmadik felvonás

Reggel lefotóztam az eddig próbálkozott textileket, nem is gondoltam volna, hogy ennyire sokszínű ez a seszínű színskála :-)

 És azt sem, hogy ilyen sok van (picik, persze). A rakat tetején lévő kékeszöldeket például már nem is annyira akartam megcsinálni addig, míg nincs timsó, hiszen láthatólag épkézláb levéllenyomat nem keletkezhet, csak rendes pácolással. Aztán szerdán ahogy a beteg gyerekemmel nagyon lassan ballagtam a faluban, útközben szedtem néhány levelet a járdamenti fákról. Köztük valami bordólevelűkhöz, meg a dióhoz nagy reményeket fűztem... és a vérehulló fecskefűhöz is. Még volt néhány vászondarab, ráraktam, ha már vannak, így:

 Aztán gondoltam, hátha találok rézgálicot a permetezőszerek közt, de nem, csak Bordói lé volt, abban is van ugyan... de nem csak az. És persze olvastam, hogy csak timsóval lehet akció közben pácolni, a többivel előtte kell, de egy életem, egy halálom, ezeket a tekercseket én bizony főztem húsz percet a bordói lében, a festős fazekamban. (Teljesen amatőr vagyok, mondom! :-) )
És természetesen nem bírtam várni vele egy hetet, csak három napot.
Ilyen elképesztősen sárga lett mind, vizesen, kibontás után:

 De a levelek, azok nem jöttek elő rajta.
Egyedül pár apró nyírfalevél sárgállik itt-ott:

 A többi sem csúnya, amúgy, mindenféle márványozottságok vannak rajta:

 Néhol leheletnyi levélnyomok, mintha:

 A bordó levelek helyén meg ezek a smaragdzöld erezetszerűségek:

 Egyébként a múltkori textileket is kimostam, és az lett, amit vártam: a káposztával/hagymával festett anyag, ami addig lila volt és narancs, most halványkékre és barnásra változott a lúgos vízben. Tulajdonképpen így szebb is :-) (Második kép, a sor végéról a harmadik mező.)

És most már csak fémsókkal, és hosszú exponálási idővel próbálkozom majd, tisztességesen kivitelezve a projektet, biztos egész más eredményeket kapok majd...

Személyes színpaletta 2. - föld és tűz

Az egyik kedvenc színpalettámon a kéknek a zöld felé eltolt és feketével vagy fehérrel tört árnyalatai találhatók, a másik, szívemnek kedves palettán pedig a kéknek a színkörön a lila és vörös felé eső árnyalatai kaptak helyet. Úgy látszik, a kék a közös nevező (Zsuzsiblues :-) ), míg a színkör túloldalán virító sárga áll a legtávolabb tőlem.
Ebben a második, kedvenc színhalmazban tehát kékek, lilák, vörösek és barnák, illetve ezek keverékei vannak, amelyekre úgy gondolok, mint a tűz és a föld színeire, másképpen az ősz, vagy ha úgy tetszik, az éjszaka színeire.
A gyönyörű olajkrétáim közül a fentiek, fonalak terén pedig az alábbi felsorolás a szívem csücske ezen a színféltekén. Gyönyörűek a barnákkal tört mélyvörösek, a padlizsánok, és ezek keverékei:

 A kék bármely árnyalatát a barnával, vagy rozsdavörössel kombinálva is csodálatosnak találom, világosabb és sötétebb kiadásban is (a henna és az indigó, amelyekkel a hajamat festem, gyönyörű együtt):

 Egyszer én is festettem egy adag fonalat erről a palettáról (bár abba némi mustársárga is került véletlenül, de az összhatás barna):

Viszont legeslegjobban a kék, a tengerészkék, a liláskék, és az indigó minden árnyalata dobogtatja meg a szívem:

Kardigán formájában pedig mondjuk ez (Megan Goodarce):

Személyes színpaletta 1.- avagy víz és levegő

Múltkor mutattam az egyik kedvenc színemet. Akkor gondolkodtam el azon, hogy mely színek is azok, amiket az utóbbi időben otthonosnak és magammal rokonnak érzek. (Nem árt ezzel tisztában lenni...) Napokig a színek körül forogtak a gondolataim, képzeletben szortíroztam és csoportosítottam őket. Arra jutottam, hogy két halmazba sorolhatók az én színeim.

Az egyik halmazban, vagyis az egyik palettán a vizek és a levegő színei találhatóak. Másképp: a tél, a tavasz és a nyár színeiből a hozzám közelebb állók. De úgy is mondhatnám, hogy a nappal színei.
Ha egy szóval akarom mondani, akkor: Balaton. A sekély tavak kékes-szürkés-zöldes színei ezek legfőképpen.
Máshonnan megközelítve: a kéknek a zöld felé tolódott árnyalatai.

A fenti képen a régi Gioconda olajpaszlettjeimből látható egy válogatás erről a palettáról.

Színmozaik:

 Egy montázs a számomra leg-vágyottab színű fonalakból:

 Még néhány fonal, a pasztelles zöldes-szürkés-kékek:

 ...és az intenzívebb, smaragdos zöldeskékek

 Egyszer festettem egy ide tartozó színű fonalat én is:

 Még néhány fotó, ahol számomra zsigereket sajdítóan jelennek meg a kékes-zöldek.
Az egyik kedvenc színkombináció a MOZA cementlapok között:

egy saját kerámiám, a csésze szélén az a tompán türkizes szín, amit a rézkarbonát ad egy nagyon kevés kobalttal egy barnás agyagmázba keverve:

egy kerámia mozaik, nem tudom, kitől:

egy Balatonszínű kardigán:

és végül egy csodálatos fotó, egy tündöklő, tüzes türkízzel, és drámai szomorúsággal:

Számomra világos, hogyha a kék (blue) a szomorúság színe, akkor ez, a ködös-szürkés zöldes-kék világ az én melankolikus személyiségemből fakad és arra rímel. Ugyanakkor nem valami borús aláfestést jelent, hanem inkább megbékélést és feloldódást és belesímulást...

Legközelebb a másik palettám, a tűz és a föld, azaz az ősz és a tél, vagyis az éjszaka színei következnek. Azaz a kéknek a vörös felé tolt árnyalatai.