Az első próbálkozásokon felbuzdulva, mikor már nem volt akkora a sár, és meg
tudtam közelíteni a diófát, szedtem néhány levelet róla, abban a reményben, hogy ennek intenzívebb színt kell adnia, mint amit a rózsa levele produkált. Ezeket a
dióleveleket és hagymahéjat csavartam két darab vászonba, aztán a múltkori,
sóval újraforralt fekete lében főztem egy órát, majd az egyiket (nem bírtam ki!) kibontottam úgy húsz óra múlva. Nem kellett volna, mert a diónak így nem volt elég ideje (gondolom) átadni a színét a pamutnak. Igaz, mikor kibontottam, azért szép volt, a hagyma vörösével:
De azt nem mondanám, hogy látszanának a levelek. Csak a negatívjuk látszik, két helyen, ahogy a levél kitakarta a tekercs külső részén a textilt, és így nem fért hozzá a külső barnásfekete lötty, csak a belső hagyma vöröse.
Persze, amikor megszáradt, ebből a szép tüzességből nem sok maradt, ilyen semmitmondóan halovány lett, sajnos:
Viszont ma fogok timsót kapni, úgyhogy kipróbálom utólag ezeken az anyagokon, hátha úgy is erősít kicsit a színeken. Mert most nem öblítettem ki a vásznakat, csak a növényeket leszedve megszárítottam. Egy enyhe timsós lébe bele fogom mártani az egyik felüket, megszárítom, és csak utána mosom ki... meglátjuk, mit látunk meg.
Aztán arra gondoltam, nemcsak az áztatós, hanem a gőzöléses eljárást is ki kellene próbálni valamin. Nálam több köbméter anyagmaradék van felhalmozva, ez nem volt gond, az előkészítés meg nem több öt percnél, miért is ne játszanék :-)
Találtam egy nagyon régi, kívül penészedő, összeaszalódott, de belül még használható lilakáposztát a pincében. Felvagdostam vékony szeletekre, szintén vászonba tekertem, kötöztem. Kettőbe. Az egyikben vöröshagyma héjával párosítottam, a másik textilt pedig egy picike, ezeréves, kifakult sáfrányos szeklicével szórtam meg középen.
A tekercseket gőzben pároltam egy órán át, hagytam kihűlni, és másnap bontottam csak ki. Meg kell hagyni, kegyetlen büdös volt az egész házban...
Az első tekercsben nagyon élénk lett a lila, és a hagyma vöröse is, a kettő találkozásánál meg zöldek és bordók is lettek. A lilás-vöröses színek kavargásáról, nekem a Sixtus kápolna Michelangelo freskója jutott eszembe, az arról készült rossz reprók a művészettörténet tankönyvekben.
Még néhány részlet:
A másik tekercsben az a nagyon kicsike, régi szeklice olyan erős sárgát hozott, hogy csak na, meglepődtem rajta. Itt a káposzta lilája nem annyira érvényesült, leginkább halovány orgonalila foltok lettek a sárga körül:
Ezek a káposztás textilek száradás után is élénk színűek maradtak, alig világosodtak, és nem szürkültek be!
Végül pedig keletkezett egy rózsás cucc is, mert tegnap reggel épp akkor dobott ki egy hatalmas elhervadt vörös rózsacsokrot a barátnőm a kukába, amikor elmentem a háza előtt. Felcsillant a szemem :-) elkértem, és ezt is vászonba tekerve gőzöltem. Ilyen lett mára, frissen kibontva, vizesen:
Kíváncsi vagyok, száradás közben szürkül-e ez az erős rózsaszíne? Amúgy ahol a szirmok széle már elhervadt, és barnulni kezdett, ott lettek rajta a barna foltok.
A férjem rápillantott a rózsás nyomatomra, majd közölte, hogy nem sokban különbözik egy vörösboros hányástól... illetve megkérdezte, hogy szerintem ez tényleg szép-e?
Mondjuk, azt meg kell jegyeznem, hogy azért a vörösbor nem ilyen szép rózsás, az inkább kékes foltot hagy :-) De hogy szép-e? Jó kérdés. Ekkor döbbentem rá, hogy ez a szempont foglalkoztat ebben a tevékenységben legkevésbé, hogy "szép" legyen. És azt sem tudom, mit kezdek majd vele...
Egyedül az a vágy volt csak bennem, hogy valahogy kinyerjem a növény "lelkét"... Ahogy az illóolaj, vagy a szörp, a lekvár, a bor, ez a növényi nyomat is azért annyira izgalmas számomra, mert valamit meg lehet örökíteni így az amúgy olyan sérülékeny, rövid életű növények tűnékeny szépségéből, és erejéből, varázslatos mivoltából. Ez az, ami szép nekem... a végeredmény egyelőre kevésbé. És még nem tudom, használható-e valamire, de a hasznosság, az végképp nem volt szempont.
A harmadik felvonásban majd elmesélem, amit még eztán fogok elkövetni: hogy hogyan sikerült a timsós utópácolás, és hogy milyen lett a hosszabb ideigerjesztett érlelt dióleveles tekercs. (Nem tudom, hány napig bírok a kíváncsiságommal...)
De azt nem mondanám, hogy látszanának a levelek. Csak a negatívjuk látszik, két helyen, ahogy a levél kitakarta a tekercs külső részén a textilt, és így nem fért hozzá a külső barnásfekete lötty, csak a belső hagyma vöröse.
Persze, amikor megszáradt, ebből a szép tüzességből nem sok maradt, ilyen semmitmondóan halovány lett, sajnos:
Viszont ma fogok timsót kapni, úgyhogy kipróbálom utólag ezeken az anyagokon, hátha úgy is erősít kicsit a színeken. Mert most nem öblítettem ki a vásznakat, csak a növényeket leszedve megszárítottam. Egy enyhe timsós lébe bele fogom mártani az egyik felüket, megszárítom, és csak utána mosom ki... meglátjuk, mit látunk meg.
Aztán arra gondoltam, nemcsak az áztatós, hanem a gőzöléses eljárást is ki kellene próbálni valamin. Nálam több köbméter anyagmaradék van felhalmozva, ez nem volt gond, az előkészítés meg nem több öt percnél, miért is ne játszanék :-)
Találtam egy nagyon régi, kívül penészedő, összeaszalódott, de belül még használható lilakáposztát a pincében. Felvagdostam vékony szeletekre, szintén vászonba tekertem, kötöztem. Kettőbe. Az egyikben vöröshagyma héjával párosítottam, a másik textilt pedig egy picike, ezeréves, kifakult sáfrányos szeklicével szórtam meg középen.
A tekercseket gőzben pároltam egy órán át, hagytam kihűlni, és másnap bontottam csak ki. Meg kell hagyni, kegyetlen büdös volt az egész házban...
Az első tekercsben nagyon élénk lett a lila, és a hagyma vöröse is, a kettő találkozásánál meg zöldek és bordók is lettek. A lilás-vöröses színek kavargásáról, nekem a Sixtus kápolna Michelangelo freskója jutott eszembe, az arról készült rossz reprók a művészettörténet tankönyvekben.
Még néhány részlet:
A másik tekercsben az a nagyon kicsike, régi szeklice olyan erős sárgát hozott, hogy csak na, meglepődtem rajta. Itt a káposzta lilája nem annyira érvényesült, leginkább halovány orgonalila foltok lettek a sárga körül:
Ezek a káposztás textilek száradás után is élénk színűek maradtak, alig világosodtak, és nem szürkültek be!
Végül pedig keletkezett egy rózsás cucc is, mert tegnap reggel épp akkor dobott ki egy hatalmas elhervadt vörös rózsacsokrot a barátnőm a kukába, amikor elmentem a háza előtt. Felcsillant a szemem :-) elkértem, és ezt is vászonba tekerve gőzöltem. Ilyen lett mára, frissen kibontva, vizesen:
Kíváncsi vagyok, száradás közben szürkül-e ez az erős rózsaszíne? Amúgy ahol a szirmok széle már elhervadt, és barnulni kezdett, ott lettek rajta a barna foltok.
A férjem rápillantott a rózsás nyomatomra, majd közölte, hogy nem sokban különbözik egy vörösboros hányástól... illetve megkérdezte, hogy szerintem ez tényleg szép-e?
Mondjuk, azt meg kell jegyeznem, hogy azért a vörösbor nem ilyen szép rózsás, az inkább kékes foltot hagy :-) De hogy szép-e? Jó kérdés. Ekkor döbbentem rá, hogy ez a szempont foglalkoztat ebben a tevékenységben legkevésbé, hogy "szép" legyen. És azt sem tudom, mit kezdek majd vele...
Egyedül az a vágy volt csak bennem, hogy valahogy kinyerjem a növény "lelkét"... Ahogy az illóolaj, vagy a szörp, a lekvár, a bor, ez a növényi nyomat is azért annyira izgalmas számomra, mert valamit meg lehet örökíteni így az amúgy olyan sérülékeny, rövid életű növények tűnékeny szépségéből, és erejéből, varázslatos mivoltából. Ez az, ami szép nekem... a végeredmény egyelőre kevésbé. És még nem tudom, használható-e valamire, de a hasznosság, az végképp nem volt szempont.
A harmadik felvonásban majd elmesélem, amit még eztán fogok elkövetni: hogy hogyan sikerült a timsós utópácolás, és hogy milyen lett a hosszabb ideig